Bölcsöde megnyitó
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott "A bölcsődei ellátás feltételeinek biztosítása Szente községben" című, ÉMOP-4.2.1/B-2f-2009-0006 jelű pályázatunk sikeres végrehajtásának csúcspontjaként 2012. január 20-án Zárórendezvényt tartottunk.
Megnyitó beszédet mondott és a megnyitószalagot elvágta Balla Mihály országgyűlési képviselő. Beszédében többek között azt is elmondta, hogy a szentei bölcsőde Nógrád megye második bölcsődéje.
Beszédet mondott még Barna János, Nógrád Megye Közgyűlésének alelnöke, valamint Illés Kálmán polgármester úr is elmondta üdvözlő szavait.
A szentei óvodások kis műsorral kedveskedtek a megnyitón a megjelenteknek. Az óvodásokat felkészítették és közreműködtek: Major Lászlóné, Végh Gyula, Fábri Zsanett.