Árpádkori település, régmúltjából az első okleveles említést a XIII. században IV. Béla király oklevelében találjuk, aki 1255-ben Vadkert határait ismertetve sorolja fel Csesztve, Szátok és Szente településeket. Sokhelyütt olvasható téves adatként a község legkorábbi XV. századi említése. A nevének eredete a magyar Zentech személynévből származik. Jelentése: szentéletű, vallásos ember. 1255-ben "Terra nobilium Tendi" (a nemesek Tendi földje) néven elpusztult helyként tartják számon. 1321-ben a váci káptalan már "posesio Scentheh" néven említik. 1383-ban a tereskei Benedek-rendi apátság birtokainak körülírásában sorolja újra egy oklevél Vadkert, Szátok, Szente szomszédságát. A 1416-ban a Kazai Kakas család lett a falu birtokosa, 1472-ben már az a Szabó család uralja Szentét, akinek Szabó Mihály nevû képviselője 1498-ban a szentei és más környékbeli birtokát Werbőczy István jogtudósnak, a késõbbi nádornak ajándékozza, akit II. Ulászló király parancsára a sági konvent iktatott be. Werbőczy rögvest megszerzi a környéken fekvő Szentei Sebestyén tulajdonában lévő birtokrészeket is. Werbőczy, a híres-hírhedt Hármaskönyv szerzője 1514-ben az ország egész sorsát, jövőjét illetően tragikus szerepet kap. A híres jogász, kitűnő népszónok II. Ulászlótól megbízást kap törvénykönyv írására. Noha 1513-14-ben születik a nagy mű, befejezését - a szomszédos Alsópetényben - a kegyetlen bosszúvágy határozta meg, amellyel a Szapolyai vezette magyar nemesség megtorolja az 1514-es Dózsa parasztfelkelést. Nem elég, hogy százezer parasztfelkelőt megöltek, 60 - 70000 jobbágyot kiirtottak, az 1518-as országgyűlés Werbőczy közreműködésével irgalmatlanul véres-kegyetlen törvényt hoz a jobbágyság megnyomorítására: az elfogadott törvénykönyv 71 cikkéből 62 foglalkozik a lázadásban résztvevők büntetésével. az okozott károk rnegtérítésével, s az úrbéri terhek országos rendezésével. Megtiltják a szabad költözködést. Egyoldalú úri önzéssel olyan terheket raknak "országszerte egyformán" a parasztságra a földesurak érdekében. (föld-bér arany forintja, hetenkénti robot, tized és kilenced bevezetése stb.), amelyek már egyenesen alkalmatlanná teszik a jobbágyságot, a zsellérséget gazdasági hivatása teljesítésére. Olyan tragikus szabályozási fordulat ez az ország életében, amely nemcsak évszázadokra szétrontja a gazdálkodás, modernizáció esélyeit, de milliós tömegû állampolgár szívéből ölte ki a ragaszkodást, bizalmat a király, az állam iránt. Így 1514-től Magyarországon az úri hatalmat gyilkos ellenségnek kellett tekinteni. Szente községben a jobbágynyomorító törvények, a folytonos háborúskodás ellenére szorgalmas, viszonylag tehetős faluközösség élt. Amikor 1623-ban - az immár 100 éve tartó török háborúk korszakában - Nógrád megye 181.432 forint kárt állapít meg a törökök számlájára. akkor Szente a maga 350 forintjával azon települések közé sorolódott, ahonnan még 1620-23 között is volt mit elrabolni. Akkortájt egy közepesen felszerelt jobbágy gazdaság értéke - házzal, gazdasági épületekkel, szerszámokkal, járművekkel, állatállománnyal, földértékkel együtt - 70 forint körül alakult. A szentei 350 forint nem jelzi ugyan pontosan a település nagyságát, de a térségben Szátokkal, Mohorával, Csesztvévél azonosan fejlett gazdálkodású, jómódú falu volt.

 

A falu a XVI-dik század közepén a török hódoltság része lett, 1559-ben Szente 19 házzal adózik a töröknek, 1562-ben a szécsényi szandzsákhoz tartozott, abban az évben 16 adóköteles háztartást írtak itt össze, 1598-ban Fánchy György volt a falu birtokosa, de ezután ismét török uralom következett. 1633-ban, amikor a falu a váci Nahije része volt, mindössze két háztartással szerepelt a nyilvántartásban, a püspöki tizedjegyzékben pedig árenda nélkül szerepel. Az 1600-as évek közepén egy ideig lakatlan, de a 18. sz. elején már lakott település. 1715-ben 11 portát írtak össsze, 1720-ban azonban adómentességet élvezett, mint nemes község. Ezen rangját nem sokkal késõbb elvesztette Szente és jobbágyközség lett. A XVIII. századtól a Gerhardok, Révayak, Batshádyak, Bocskádyak, Dobóczyak, Gyurcsányak, Podhorszkyak, Debéczkyak, Padhosskyak, Hódossyak voltak birtokosok, később pedig a Nedeczky és Koós családok, majd a XX. század fordulója körül a Prajnerek, Schuszdeckek a nagyobb birtokosok Szente térségében.

 

A község nevezetessége az ősi templom, amely a váci egyházmegye egyik legrégebbi emléke. A falu római katolikus templom alapja XIII. századi a középkorból származik. 1498-ban Werbőczy István boltoztatta. 1573-ban a törökök lerombolták és felégették. 1663-ban helyreállítatták a romos falakat, de a régi szentélyt nem építették fel. Tornya 1934-ben épült, ekkor kerültek elő a szentély fennmaradt román stílusú részletei. Feltevések szerint a többször átalakított templom elődje az XIII-ik század elején épült, s a Nógrád megyében a legrégebbiek közül való. Amikor az új tornyot építették előkerült egy csúcsban záródó, faragott Werbőczy-féle gót stílusú kődiadalív, laposan faragott női fejekkel, s egy pillérköteglábazat, melyek a templom Árpád-kori eredetét bizonyítják. A leletek 1937 óta az esztergomi kőtárban találhatók a XVI. századi gót boltozati zárókővel együtt, amely szarvast ábrázol, hátán ülő, őt támadó, fején kettős keresztes griffel, mely Werbőczy István címere volt. 1972-ben történt a templombelső renoválása, új liturgikus térkialakítása, valamint a Werbőczy-féle gót zárókõ falba építése a tölgyfa kereszt középpontjába. A szentségház az 1573-ban lerombolt debercsényi templomból származik. 1973-ban a Werbőczy-féle déli-kapu helyreállítása történt. A következõ képek találhatók a templomban: Szűz Mária, Mennynek királynéja, valamint Krisztus király Jézus szívével. Szent Erzsébet, fővédőszent, valamint Szent István király másodvédőszent tűzzománc képe, melyeket Rády Ferenc festőművész készített.